néhány megismerhették a tavalyi nyaram sorsdöntő történeteit. hogy miképp csalódtam, és undorodtam meg az emberektől, talán egy örök életre. az emlékfoszlányok persze kiverhetetlenek a fejemből, elvégre csak életem nyara volt, és ez soha nem fog változni. akkor két olyan embert is megismertem, aki kicsit kiugró volt az életembe. az egyik az álomkatonám, aki után a mai napig is epekedve vágyakozok, persze mindenzt titok a saját - talán perverz - gondolataimban. a másik pedig "a zongorista"-ként emlegetett inkább vad rocker gitáros külsővel rendelkező srác. ő brüsszelben tanult, és az a két hét amit vele töltöttem, mondhatni felejthetetlen volt.. hiszen hányszor szivatott meg hogy a koncertjét kellett bámulnom, amin órákig elhúzódó komoly zenét hallgattam. - senkinek sem kívánom - ám mára ez már a múlté.

ma azonban látogatást tettünk mrs. bambival - alias drága barátnő - a szokásos presszónkba, és megvitattuk a jövő évi feladatok terhére vonatkozó belátásainkat. és nem lett jó a vége. rájöttünk, hogy meghalunk. de nem is ez a lényeg, hiszen ma volt a "mester kurzus" vége, ami - ahogy tavaly is - egy koncerttel zárult a templomba. úgy döntöttünk, hogy teszünk egy futó látogatást, és mi történt? nem nem az amit bárki várna, nem volt ott. nem láttuk. már addigra lefutott, ám a szívemet egy aprócska melegség járta át ezt a csodás zenét hallgatva.

hazudtam. a zenétől herótom volt.