Minden lépéssel egy kicsit közelebb a boldogsághoz !
Amint ígértem, ma jelentkeztem. Remélhetőleg, holnap is fogok.
Túlzsúfoltak a napjaim. Néha, mintha egy végtelen körforgásba kerülnék. Mindíg vissza és vissza akellemetlen és borzasztó helyzetekhez. De, mostanra ez kezd változni. A sikeres egészségügyi vizsga, hogy elkezdhettem a jogosítványt, hogy egy olyan fiút találtam, akivel az életemet is le tudnám élni. Hogy olyan családom van, akikért az életemet adnám, és olyan barátaim, akiket nagyon szeretek, és számíthatok is rájuk. Nem véletlen a közmondás: Bajban mutatkozik meg az igaz barát. Aki el akart taszítani magától, az megtette. Aki hitt bennem, és bízott abban, hogy ismét a régi leszek, az végig mellettem állt,és mára már csak együtt nevetünk a butaságainkon. Békülőben vagyok, a volt legjobb barátnőmmel. Már beszéltünk, elmentünk egy cigire a kis rétre, és jót mosolyogtunk, beszélgettünk.. Bár azóta sem találkoztunk. Sajnos vagy nem, ez még a jovő zenéje.
Ma sikeresen elintéztem pár dolgot: szemészet, orvosi alkalmassági, igazolványkép,vettem egy pénztárcát, néhány fehérneműt.Holnap, pedig megszerzem álmaim napszemüvegét (remélem még lesz). Új mániám, egy szuper hamis fültágító. Íme.
Szétcsúszva az élet egy játék..
Manapság szét vagyok csúszva. Ez látszik az életemen, és a blogon is. Alig vannak frissítések, sajnálom. Már ha van aki néha idepillant. Mostmár, talán össze tudom magamat szedni, elvégre az életem végre rázódik ahelyére.. bár nem szeretném elkiabálni. A régi kapcsolatomból kikászálódtam, és belefogtam egy újba. Mondhatni,nagyon régen voltam ilyen boldog, mint most, az újdonsült párommal. Tényleg, egymásra találtunk, és szeretjük is egymást.
Elkezdtem a jogosítványt, az egészségügyi vizsgán ma lettem túl. Húh. Holnaptól ismételten jelentkezem !
Helyrerázódás egy új világnézettel
Az életem fenekestől felfordult. Minden ami csak egy kicsit is negatív, most beütött. Ezért sem írok túl gyakran mostanság. A közel két éves kapcsolatomnak, most lőttek igazán. Nem tudom,hogy sajnáljam, vagy örüljek. örülni semmiképp, hiszen szerettem azt a fiút, de túl gyerek még. Éretlen.. Az álmait is én ültettem a fülébe. Nem szeretnék egy amolyan "pót mama" szerepet kapni senkinek az életében. Nagyon sok dolgot vesztettem ebben az évben, amin borzasztóan nehéz lesz túltenni magamat. Most kell erősnek lenni, és nem feladni az életet. Tavaly ezt tettem, és volt is utószele bőven. Idén nem adok fel semmit. Szerencsére a suliban alakulgantak a dolgok,még hamindenkivel bunkózok is, és néhány barátnőm tudom hogy mellém áll, még akkoris ha kevésbé csípnek mostanság. Tisztelem a türelmüket !
Jegyzárás ÁTMENTEM MATEKBÓL!
Szégyen,nem szégyen, nem vagyok túl agyas gyerek, hát még matekból. Általában a 4 egés körüli átlagot tartom, de feljebb nem nagyon esek, csak néha egy-két tizeddel lejjebb.A matek minden évben egy külön tortúra, ugyanis ahhoz észt senkitől nem örököltem. Mindenki buta a matekhoz a családban, de valahogy mindíg én viszem a pálmát.. Hát még középsuliban ! Minden évben ésfélévkor 1.75 körüli átlagnál állok, ha nem kevesebbel,és kezdődhet a görcsölés, vajon bukok-e, vagy nem. De a tanárom azt mondta, hogy szeret,és engem nem buktat. De édes, egyem meg !Az utolsó órán barmkodtunk egypáran, vicces volt. :) Ma néhány osztálytrsam átjön, és körbejárjuk a várost, mert valami székelyes szörnyedvénnyel készülnünk kell, és városbemutatásunkat kell tartanunk a Csíkszeredai diákoknak. Érdekes lesz !
Plázatúra de lehangoló
Olyan boldog voltam,hogy anyu rábiccentett a gatyára, meg a pulcsira, hogy ma délután át is szaladtam megvenni kedves osztálytársammal. Elhülyésgkedtünk,kávézgattunk,majd felkerestük a NewYorkert. Beleugrottam.. volna a gatyába, csak legalább 2 számmal kisebb volt,nagyobb nem volt belőle. A pulcsi meg úgy állt, mint egy bagolynak a magassarkú.. Szóval inkább körbenéztünk,és vettemkét klassz pólót, mindössze 4570 Ft.-ért. :) úgyhogy nem sült el ez a nap olyan szörnyen. Holnap megyek leaKenderkébe (néptánc) és lefotózunk két táncost, két székelyföldi ruciban. Biztos aranyosak lesznek. :)
|